Menü
 

Ajánló

MIÉP-JOBBIK a Harmadik Út Rendezvényei

 
Választás 2006

Képviselőjelöltjeink

A Jobbik programja

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Médiafigyelő

Itt!

 
 
Linkek

Egy Jobbik Magyarországért!

 
Látogatottság
Indulás: 2005-11-21
 
Sporthírek
Sporthírek : Már nem veretlen, de jól játszott a legjobbjaink nélkül felálló csapat

Már nem veretlen, de jól játszott a legjobbjaink nélkül felálló csapat

  2005.12.15. 20:15

A magyar válogatott 35-33-as vereséget szenvedett a házigazda orosz válogatottól a 17. női kézilabda-világbajnokság utolsó középdöntő-fordulójában. Németh András együttese ezzel ugyan elveszítette a veretlenségét a tornán, ám mivel a meccsnek nem volt tétje, ennek különösebb jelentősége nincs. A mieink az I. csoport második helyén végeztek, és a szombati elődöntőben a II. csoport győztesével játszanak majd a döntőbe jutásért.

Jobban kezdett a magyar csapat, amely előbb 3-1-re, majd 4-2-re, s 6-3-ra is vezetett. Ferling Bernadett ekkor már három találatnál tartott, mindegy volt neki, hogy átlövésből vagy a szélről kellett gólt lőni. Ezúttal Sugár kezdett a kapuban, rá sem lehetett panasz.

Az oroszok egy 3-0-s szakasszal válaszoltak, és máris 6-6 volt az állás. A hazaiak először 8-7-nél vezettek Bodnyeva beállós pozícióból szerzett góljával. Újabb fordulattal már 9-8 volt a mieinknek, de elhúzni nem sikerült, azt már nem engedte a Trefilov-csapat.

Mehlmann Ibolya lett a csapat húzóembere, 12-12-nél már négygólos volt az újvárosi átlövő. A félidő utolsó öt percét ez orosz kiállítás, illetve három magyar gól vezette fel, így két és fél perccel a szünet előtt 16-13-ra alakította az eredményt Németh András együttese.

A szövetségi kapitány a játékrész végén megint előhúzta azt a kártyát, amely korábban már nyerőnek bizonyult: 29:40-nél időt kért, hogy az utolsó támadásra instrukciókkal lássa el tanítványait.

Ezúttal nem jött be a mieink számítása, eladták a labdát, még szerencse, hogy Kovacsicz jóvoltából legalább nem kaptunk gólt a leindításból. Az első félidő 17-15-ös magyar előnnyel ért véget.

A folytatásban hiába kapaszkodtak az oroszok – Poljanova háromszor is eredményes volt –, a magyar lányok ötletes, változatos támadójátékkal (a szélsőket rendre megjátszva), jó egyéni teljesítményekkel tartották az előnyt (21-19), sőt Kovacsicz negyedik góljával ismét három volt közte.

A 40. percben sajnos kipontozódott Szűcs Gabriella, és igazolandó, hogy a baj nem jár egyedül, a szerencse is elpártolt a mieink mellől. Az oroszok 26-26-nál egyenlítettek, miközben egy szabályos gólunkat nem adták meg a norvég játékvezetők.

Németh András időt kért, és bátor játékra biztatta tanítványait. Hasztalan, bár nem mintha a bátorsággal lett volna a gond. Posztnova góljával másodszor vezettek a meccsen a házigazdák (27-26), és visszajött a pályára a hosszú ideig pihentetett Mehlmann is, mert gond volt.

Marennyikova negyedik góljával először vezetett két góllal az orosz válogatott (31-29), és ekkor már bőven belül voltunk az utolsó tíz percen.

Ez a hajrá most nem a miénk volt, nem úgy, mint az utóbbi néhány mérkőzésen. Az orosz négy góllal elhúztak (34-30), és mivel már kevesebb, mint négy perc volt hátra, érezni lehetett, hogy "elment a hajó".

Az orosz együttes 35-33-ra nyerte meg a mérkőzést, így a magyar válogatott elveszítette a veretlenségét a világbajnokságon, és a I. számú középdöntős csoport második helyén végzett. Ez azt jelenti, hogy a szombati elődöntőben a II. csoport első helyezettjével találkozik Németh András csapata.

 

Árpádsávos.hu

Csak regisztráltaknak!

 
Feliratkozás Hírlevélre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Voksolás
Ön szerint le fog mondani Gyurcsány Ferenc?

Igen, és az MSZP-SZDSZ kormány is bukik
Igen, de marad a kormánykoalíció
Nem fog lemondani, és hosszantartó válság lesz
Nem mond le, és idővel lenyugszanak a kedélyek
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 
Ezt a lapot ajánljuk:

Magyar Mérce 

 

 

Így minden ország támasza, talpköve
     A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
          Róma ledűl, s rabigába görbed.

 
Társalgó
 
Lapjaink

Magyar Mérce 

Függetlenség

Kincsem Rádió

Bocskai Tv

MIÉP IT

Információ 

Kárpátia

 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!