Magyar földre tette patáit az Antikrisztus. Budapestre érkezett az Egyesült Államok elnöke, az evilági pokol globális földi helytartója. Elképesztõ fegyveres arzenál kíséretében látogatta meg kelet-közép-európai gyarmatainak háborús övezetét. A megszállt ország kiürített repülõterén Berci bácsi mellett ott virított a bábkormány külügyminisztere is, aki szerint Bush látogatásának elõkészítése emberien meghitt, vastag férfimunka volt. Mintaértékû teljesítmény. Aztán alázatos hajlongásokat és kézrázásokat követõen - hidegvérû gyilkos kommandósok gyûrûjében - a bombabiztos elnök szálláshelyére hajtatott. A kiürített luxuserõdítmény körül fekete csuklyás mesterlövészek és fegyveres rendõrök ezrei álltak élõ sorfalat. Az utcákon kijárási tilalom, félelem és csend honolt. A dicsõséges és korlátlan szabadságjogok nevében mindenhol vesztegzárak, úttorlaszok, betonelemekbõl és villamosokból összerakott kordonok emelkedtek. A teljes légtérfelügyeletet mûholdak, harci helikopterek, rakéták és vadászgépek biztosították. A kísértetiesen kiürült Budapest néhány órára testvérvárosa lett az egykori nyomorult Bejrútnak. Az elnök kollektív merényletet hajtott végre kétmilliónyi emberen. Áj love Bush, áj love Amerika!

Folytatódott a régi történet. 1978 hideg telén az akkori amerikai kormány az ellopott Szent Korona visszaszolgáltatásával teljes mértékben legitimálta és rehabilitálta a vérengzõ kommunizmust, benne Kádár Apró Dögeit. A mostani látogatás leginkább arra szolgált, hogy ismételt felhatalmazást adjon a jogfolytonos posztkommunista utódpártnak, vagyis Gyurcsány apró dögeinek. Mindemellett a szolgalétbe belenyugvó komprádor „elit” kitörõ örömmel és lelkesedéssel üdvözölte Bush eljövetelét. A nagyhatalmi fenéknyalásokra szocializálódott parlamenti pártok tagjai közül egy sem akadt, aki tiltakozott volna a teljes nemzeti önfeladást megkövetelõ látogatás kapcsán. Nem volt egyetlen bátor „walesi bárd” sem! Nem volt egyetlen „árnyékellenzéki”, aki fel merte volna emlegetni a szégyenteljes háborúk bûneit. A világméretû katonai, szellemi, gazdasági és ökológiai megsemmisülés miatt érzett felelõsség kérdéseit.

Az IQ bajnok elnököt ajnározó szervilis magyar pártsajtó is leszerepelt. A Soros által pénzelt ATTAC megmondó emberét TGM-et, mindkét oldalon beengedték a gyeplõn tartott és erõsen cenzúrázott médiába, de a Jobbik tiltakozását már sehol sem merték leközölni. A globalizmus lefizetett ellenzékén túl, sajnos nem beszélt senki arról a mélyreható morális problémáról, hogyan zabálja fel az egész világot az emberi jogok maszlagába becsomagolt barbár Ószövetség. Hogyan emészti el lassan a keresztényi szeretet vallását ez a modernizált, szörnyû neokón elõtörténet. A közös gyökerû pártállami lelkesedésen egyvalaki azért jócskán túltett. A hõguta miatt talán Seres László (Hírszerzõ) ájult el leginkább a Mr. President tiszteletétõl. Írásában rendpárti csatakiáltással, harciasan követelte a borzalmas vérengzések világméretû kiterjesztését és folytatását. (Seres cikkét egyébként angol fordításban valaki felrakhatná az al-Dzsazírára!) Általában csend volt tehát. Nagybetûs közöny. A vízumkérdés szégyenlõs felvetése mellett senki sem szorgalmazta hivatalosan az 1956-os amerikai szerepvállalás miatti bocsánatkérést. Göncz Kinga nem tartotta ezt szerencsésnek és ildomosnak Ez a pitiáner kommunista népirtás ugyanis nem volt beilleszthetõ a holokausztért történõ sorozatos bocsánatkérések sorába. Ez most nem volt politikailag korrekt.

Aztán odafenn a „kádári szabadság” olajágas-bogas jelképe alatt, az osztrák elnyomók által épített Citadella ágyúréseinek tövében, szép magyarsággal üzent nekünk a szeretett elnök: „Jóaput kivanok!” Világrengetõ beszédében az idegen elnyomás ellen tollal és fegyverrel küzdõ Petõfit, az emigrációba kényszeríttet Kossuthot, és az 1956-os forradalom mártír harcosait említette meg példaként, a hazájuk szabadságáért küzdõ, megszállt irakiaknak. Az eseményre kirendelt izzadó pártvezérek lelkesen tapsoltak. A totális képzavar után Mr. Idióta magához tért, és hálából, háborús jóvátételként felajánlotta Táncsics egykori börtönét a globalizmus börtönében sínylõdõ magyar népnek. Úri gesztus volt! A nézõk fejébõl ekkorra kiszaladt minden vér. Akiben csöppnyi történelmi ismeret szorult az most végképp elképedt a helyszín ostoba kiválasztása és a politikai beszéd bárgyú párhuzamosságai miatt. Ha máskor nem, most ország-világ rádöbbenhetett arra, hogy milyen formátumú embernek a kezébe összpontosul a jelenlegi világhatalom. (Aprópó! Dobrev Klára sejthetett valamit, hiszen Harry Potter csodálatos varázslatairól társalgott a rábízott Elsõ Asszonnyal!) A nagy formátumú beszédet követõen aztán az elnök elviharzott. Elutazását követõen Budapestre felhõszakadás zúdult. Jótékony özönvíz. 

Végül azért ne feledjük el mindezt a csodálatos élményt megköszönni. A Bush-látogatás ötlete Martonyi úr, ex-külügyminiszter fejébõl pattant ki. Õ beszélte rá Orbánt, hogy 1956 jubileumi évfordulóján jobboldali értelmiségiekkel együtt hívja meg a világ jelenlegi korlátlan urát. Az ellenzék vezére hagyta magát. Hagyta, akárcsak korábban, amikor Schmidt Mária beszélte rá az izraeli testvérpártra. Aztán hagyta, hogy Németh Zsolt is rábeszélje Románia feltétel nélküli uniós csatlakozásának támogatására. Orbán, mint minden másban, eddig a külpolitikában is hagyta magát rábeszélni. Hagyta, hogy sírba vigyék a katasztrofális személyzeti politikájából fakadó „jóindulatú” elnöki tanácsadók. Orbán bármit tesz vagy mond, az amerikaiak szemében nemkívánatos nacionalista marad. Ha már így van, legalább ne hagyja magát. Ne hagyja, hogy Magyarország megköszönje neki ezt a szégyenletes Bush-látogatást.