A „MÁV-reform” aktuális lépéseiről adott exkluzív interjút Kóka János gazdasági miniszter a Menedzsment Fórum e heti internetes hasábjain. A szélsőliberális politikussal készített beszámolóban Kóka többek között kijelentette, hogy mindenképpen felszámolja az államvasutak korszerűtlen, „pénznyelő automatáját”, amely gazdaságtalanul és számolatlanul nyeli el a kincstári közvagyont.

Szerinte kizárólag a pályavasút maradhat állami kezelésben, a többi ágazatot azonban el kell privatizálni, had vigyék azonnal az élelmes szlovák vagy osztrák befektetők. Megállapítása szerint jelentős létszámú elbocsátásokra van szükség, mert eközben – a kóros versenyhiány miatt –, romlik a szolgáltatás színvonala és folyamatosan növekszik a kosz és piszok a vasúti szerelvényeken. Személyes elhatározottsága a privatizáció végig vitelében töretlen. Ellenszegülve a pártpolitika diktálta racionalitásnak és a fennálló belső érdekeknek, ő akár forradalmat is csinálna, ebben az évtizedek óta megoldatlan kérdésben. „Inkább belebukok, semmint meghátráljak!” – jelentette ki az interjúban a Szadesz kíméletlen, internacionalista politikusa.

Kóka merész kijelentéseit követően – az eltüntetett vasútfejlesztési pénzek okán –, nyomozást folytattunk az elillant államadóság és közvagyon ügyében. Vizsgálódásaink során érdekes megállapításokra és adatokra bukkantunk. Több mint egy éve (2005. júliusában), a Gyurcsány és Kóka vezette díszes kormányzati társaság (25 üzletember kíséretében) a Távol-Keleten túrázott. Akkoriban itthon már javában, kampányígéretként harsogott a hazai vasút- és közlekedésfejlesztés fellendítése, ám mindazt elfelejtették megemlíteni, hogy mindezen óriási beruházásokat időközben Dél-Szumátrába helyezi át a hazug és képmutató szocialista kormányzat. A magyar sajtó ugyan nem közölte, de a The Jakarta Post 2005. július 2.-i, majd később július 26-i száma részleteket közölt az igen jelentős magyar nagyberuházásról, amely többek között kimozdítani igyekszik holtpontjáról a befektetői közönytől szenvedő dél-szumátrai vasúti közlekedést. A cikk szerint az itt befektetett 4 milliárd amerikai dollár (ez tavaly 1000 /ezer/ milliárd magyar forintnak felelt meg, miközben most kb. mínusz 20 százalékos árfolyamzuhanásnál tartunk!), jelentősen befolyásolja majd az érintett ország gazdaságát. Gyurcsány és Kóka aláírásukkal hitelesítették a gazdasági keret megállapodást, amely elsősorban helyi fejlesztésre és a közlekedési infrastruktúra kiépítésére irányult. A megállapodás elsősorban az energiaszektor, ezen belül is a szénbányászat fejlesztésére fókuszált, valamint a terület kikötő- és vasútfejlesztési projektjeit finanszírozta. (Az újsághír szerint Gyurcsány tárgyalópartnereinek még nagyszabású fegyverüzletet is ajánlott!) Kóka az aláírást követően, a jakartai State Palace-ban nyilatkozva igen hasznosnak ítélte a létrejött megállapodást. Nem csoda, hiszen a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok Indonézia és Magyarország között óriási fejlődést mutatnak. „Ez a kapcsolat Indonéziával 2004-ben 18o millió amerikai dollárra emelkedett, a 2002-es 39.1 millióval szemben. Ez több mint 400 százalékos növekedés!” – mondta Hrabovszki András, a Magyar Nagykövetség kereskedelmi attaséja. Busztin György Magyarország nagykövete szerint a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok egy harmadik országon keresztül bonyolódnak. /?/ (Érdekes módon, azóta a szószátyár nagykövetet visszahívták állomáshelyéről!)

Egy év távlatából, a harcias Kóka nyilatkozatot követően, az eset több kérdést is felvet számunkra:

1.    Honnan, mikor és miből került elő 4 milliárd dollár erre a távoli tranzakcióra? Ki hagyta ezt jóvá?
2.    Kikből állt az a 25 tagú üzleti küldöttség, ki volt név szerint a tagja az akkori utazásnak? Utaztatásukat ki fizette?
3.    Miért hívták vissza az akkori nagykövetet? Hová helyezték?
4.    Melyik az a bizonyos harmadik ország, amelyen keresztül átfolyik az Indonéz kereskedelmi kapcsolat? Mi ennek a közvetítésnek az ára?
5.    Miért nem Magyarországon, a magyar államvasút fejlesztésére fordították ezt az irdatlan nagyságú pénzösszeget?
6.    Gyurcsány és Kóka magáncégei érdekeltek-e ebben az Indonéz keret megállapodásban?
7.    Ha igen, fizettek-e a busás haszon után adót? Hol történik mindez?
8.    Miért nem számolt be a hazai sajtó erről a jelentős külhoni megállapodásról? Ki felelős a tájékoztatás elmaradásáért?
9.    A kormányzat részéről az Országgyűlésnek miért nem számolt be senki a vállalkozások és befektetések további sorsáról? Miért nem tudunk a nemzeti vagyon kihelyezéséről semmit sem?
10.    Van-e a magyar államnak tényleges haszna ebből a befektetésből? Ha nincs, miért nincs?

Most mindössze ennyi kérdésünk lenne az előremenekülő Kókához. Kuncze pártelnök, aki örömmel leminősíti a magyarokat, és kiskorúnak nézi a becsapott állampolgárokat, a legutóbbi napokban kiadta pártja új jelszavát: RAJTAD MÚLIK! vagyis, az öngondoskodó államban mindenki oldja meg maga a saját problémáját! Úgy tűnik Gyurcsány és Kóka már hetedíziglen megoldotta a liberális öngondoskodást. Most kizárólag rajtunk múlik, hogy hülyegyerekként hagyjuk-e mindezt a későpártállami önaltatást, etetést. Ha nem, akkor taglózzuk már le végre ezeket a politikai szent teheneket, de azonnal!

(UI: Kedves magyar újságírók! Tárjátok már fel a tényeket! Nagyon kíváncsiak vagyunk!)
 
Molnár Tamás