Hatalom igézetében. A technokrata, pragmatikus, ideológiamentesnek hazudott balliberális oldal elképesztően szereti az izmusokat. Előszeretettel használta eddig minden választási kampányában ezt a lejárató, félelemkeltő, cinikus ideológiai megbélyegzést, politikai stigmázást. Horn Gyula idején a „népnemzeti”, Medgyessy időszakában a „keresztény-konzervatív”, Gyurcsány-érában a „populizmus” kifejezés volt az a bűnös „izmus”, amellyel sárba tiporhatták, legyőzhették a szélsőségesnek titulált választási ellenfelet. A kiüresedett és elértéktelenedett – mondjuk ki nyíltan: nevetségessé vált – „fasizmus” és „nácizmus” kifejezések helyett, a mostani kampányban tarol a megbélyegző „szélsőjobboldali nacionalizmus” címkézése. A balliberális oldal tudatosan és örömmel eljátssza a hülyét, amikor összemossa a politikai szélsőségest és a radikálist. Most talán annyiban változott a helyzet, hogy kialakult egy jól kitapintható, érzékelhető szereposztás. Az MSZP következetesen a „radikális”, az SZDSZ a „szélsőséges” lejárató jelzőt, nyakba akasztható tilalmi táblát használja ellenfeleivel szemben. A politikai ellen oldal ideológiai megsemmisítésének ez a bevált módszere nem új keletű. Mindkét párt szellemi elődei /a kommunisták és cionisták/ sikerrel alkalmazták már a történelem folyamán.

A mostani kampány különlegessége még az is, hogy a baloldalon a „rendszerváltás” kezdeteihez hasonlatosan, ismét felbukkant a „népi baloldal” marginális csoportosulása és kifejezése. Ha nagy a társadalmi feszültség, ha növekszik az elégedetlenkedés és népharag, a baloldal akkor mindig megtalálni akarja, felfedezni véli a fából vaskarikát: saját, gondosan kiirtott népi gyökereit. Az SZDSZ-nél ez bezzeg nem fordulhat elő. Ott nem létezhet, ott teljességgel kizárt a népi tagozat! (Már az is hatalmas előrelépés, hogy ún. magyar liberálisoknak nevezik magukat!) Nagy lehet tehát a baj, ha reformmagyarázatok, és értelmező gazdasági kiskáték helyett az összeomló balliberális kormánykoalíció feje, most hirtelen ideológiai vitákat produkál.

Gyurcsány szerint minden baj legfőbb forrása az, hogy a bal és jobboldal aszimmetrikus felépítésű. Vagyis. Miközben a baloldal sikeresen ötvözte a nemzeti és progresszív hagyományokat, addig a maradi jobboldalon a nemzeti konzervativizmus nem gyengítette le eléggé a szélsőséges /kihalásra ítéltetett/ nemzeti radikalizmust /nacionalizmust/, ami most bizony árnyat vet a jobboldal egészére nézve. Gyurcsány azonmód megnevezi a szembenálló szekértáborokat is. Szerinte az MSZP, SZDSZ, MDF (Demokrata Fórum szegény tagsága!), közösen képviseli a nemzeti /?/ progressziót, miközben vele szemben ott sorakozik a haladást ellenzők idejétmúlt serege, a FIDESZ-KDNP és a JOBBIK képében. (Mint Jobbik-vezető, akár örülhetnék is ennek a saját szerepünket igencsak felnagyító szembeállításnak, hiszen ekkora sajtóreklámot még soha nem kapott kicsinyke pártunk.) Mégis. Van itt némi bökkenő. Gyurcsánynak teljesen igaza van a baloldalt illetően. A baloldalon tényleg sikeresen ötvöződött Kun Bélától, Apró Antalon keresztül a mostani kormányig a történelmi hagyomány. Nem szakította meg jelentős antikommunista megtorlás, akasztás, vagyonelkobzás, népi ítélkezés ezt az uralkodó, hazaáruló, progresszív folyamatot. (1956-ban ugyan kísérlet történt erre, de azt nemzetközi kommunista intervenció segítségével megtorolták.) Az úgynevezett rendszerváltozás idején sem ült törvényes tort senki felettük, mindössze némi mutyizós, hatalom-átjátszós, nagyhatalmi piaci paktum született. A modernkori európai történelemben talán először nem lett éles határvonal, cezúra meghúzva diktatúra és demokrácia között. Mindössze megváltozott körülmények és intézményi keretek mellett folytatódott a gazdasági, politikai és morális szétzüllés, az ország gátlástalan kirablása. Ez mind igaz. Itt valóban tetten érhető a baloldali folyamatosság és nemzetellenes progresszió.

Az aszimmetria jobboldalára utalás azonban erősen téves. Az egykori paktum során a „jobboldal” felülről kijelölt, kiválasztott vezetői mindent megtettek és elkövettek azért, hogy a nemzeti radikalizmus ne találjon magára. Főnixmadárként /Turulként/ ne szálljon magasra, ne ébredjen fel az emberek lelkében. Különösen fontos lett, hogy a néha mégis feltámadó, lappangó, de igencsak sérült nemzeti érzület, tudatosan szervezett politikai artikulációja kézben tartható legyen. (Erre kellett az identitásromboló média!) Az újkori gyarmatosítás legfontosabb ismérve ennek a töretlen fogyasztási növekedést, kiszámítható politikai stabilitást produkáló, kollaboráns garnitúrának a felszínen tartása lett. Ennek az élősködő „elit”-nek a kizárólagos reprezentációját képviselte minden eddigi neoliberális kormányzat. Lengyelországgal, Szlovákiával ellentétben ez itt nagyszerűen sikerült, mivel nem volt /nem lehetett/ kibontakozó, egységes népi ellenállás. Nézzük csak meg, milyen szörnyű állapotban van ma a vallás, az oktatás, a szervezett közösségi nemzettudat és önbecsülés! Nézzük csak meg, milyen elhagyatott állapotban van ma a civil társadalom és az önszerveződő munkavállalói érdekképviselet! Ezeket közösen, igen nagy hatékonysággal mindkét politikai oldal szétverte. Itt tehát nem illeti semmiféle baloldali szemrehányás a jobboldal régebbi és mai vezetőit. Nem ismerik ugyan el, de sajnos a jobboldal vezető politikusai – a tudatos árulástól és erkölcstelenségtől, az öntudatlan és gyáva meghátrálásig – szinte mindent elkövettek azért, hogy most ilyen siralmas gazdasági és szellemi állapotba süllyedjen a megtépázott nemzet. Bármennyire fájdalmas felismerés, a szerepcserékre, arculatváltásokra képes bal- és jobboldali politikai garnitúra közös felelősséget visel az elhazudott rendszerváltásért. Politikai akarat és szándék tekintetében, a nemzet tönkretételében egymással harmonikus szimmetriában vannak. Egyfajta kártékony történelmi egymásrautaltságban és szimbiózisban.

Mégis. Most ősszel, ezen a soron következő képmutató választási hercehurcán történt valami furcsaság. A hirtelen jött megszorítások átszakítottak egy lélektani gátat az eddig csendes és enervált többségben. Elkezdett leomlani a mesterséges világnézeti szembenállás fala, miközben minden szinten megjelent a kritikus, közösségi vélemény kinyilvánításának igénye. Megjelent a megszorításokkal szembeni indulatos és jogos népakarat. Társadalmi sértettség okán, alulról beindult egy öngerjesztő, kiterebélyesedő folyamat. A legnagyobb ellenzéki párt csendes háttéralkukkal, a kormányoldal kétségbeesett kapkodással nyilvánvalóvá tette a nemzeti radikalizmus hirtelen feltámadását és térhódítását. A sértettség, a hazudozás, az elzüllött és korrupt „elit”, a nemzeti érdekvédelem égbekiáltó hiányossága, a valódi népképviselet területén megmutatkozó tényleges aszimmetria felszínre hozta az eddig lappangó feszültségeket és folyamatokat. Nem a meglévő, tudatosan tönkretett kicsinyke nemzeti pártok erősödtek meg hirtelen, hanem a becsapottságára, átverésére ráébredt dühös tömeg kezdett el vészes gyorsasággal radikalizálódni.

A Fidesz nem tett mást, mint időben felismerte ezt a folyamatot, és integrációs kézséget mutatott. Gesztust tett az egyre terebélyesedő elégedetlenkedők szervezetei és politikai képviselői felé. (Hogy az öntudatra ébredt, sokasodó vesztesek mostani képviselete a Fideszben mennyire őszinte és hiteles, azt a felgyorsuló idő nagyon hamar eldönti!) Az elégedetlenséget megnyargaló Fidesz – az eddig elnyomott radikálisokkal együtt – akár még jól is kijöhet ebből a kényszerű egymásra találásból. Az igazi lényeget azonban fel kell ismerniük a parlamenti jobboldal mostani vezetőinek. A nemzeti radikalizmus – bármennyire szeretné a globális tőkéhez kötődő ellenfél – nem egyenlő a nacionalizmussal. Több annál: tudatosan felvállalt sokrétű, sokszínű, értékteremtő nemzeti érdekvédelem és képviselet! Kevés esély adatik a győzelemre! A Fidesznek választási sikere esetén nem megijednie, meghátrálnia és szégyellnie kell a jelenlegi nemzeti érdekvédőkkel kötött háttéralkukat, hanem határozottan és hosszútávon, nyíltszínen felvállalnia. Most nem lehet gyáván hátat mutatni a történelemnek, hanem bátran szembe kell nézni vele! Csak így alakulhat igazán hiteles erővé a nemzeti oldal jelenleg kibontakozó szövetsége.   

Napról napra növekszik az elégedetlenség. Őszre kiteljesedő, összehangolt tüntetések várhatók szerte a meggyötört országban. A baljós árnyék egyre terebélyesedik a jelenlegi illegitim kormányzó koalíció felett. Hiába nem érdekli a szélsőséges, magyargyűlölő törpepárt vezérét, Kunczét, a háborgó közvélemény, hiába nem tart a népharagtól egy mindent elsöprő jobboldali forradalomtól. A jelenlegi népnyúzó garnitúra hamarosan megbukik. A rendszerváltásnak tisztességesen be kell fejeződnie! Helyre kell, hogy billenjen a teremtett világ rendje! A feleszmélő emberek mindent elsöprő indulata ugyanis sokszor nem ellenségképekbe becsomagolt, kiüresedett és manipulált világnézeti csatáktól függ. Bár sokakban él még kifinomult erkölcsi ítélet, a romantikus, idealista nagy fordulatok legtöbbször mégis, racionálisan zsebfüggők. A Gyurcsány-kormány hétköznapi, törvényszerű bukását valószínűleg nem lejáratódott, elhasználódott politikai pártok, nem a büszke nemzeti radikálisok fogják előidézni (ők legfeljebb politikai haszonélvezői lesznek egy esetleges átalakulásnak!), hanem pártérdekeken túli őszinte, ösztönös civil és érdekvédő szervezetek. A jelenlegi rendszer ugyanis belülről teljességgel megreformálhatatlan. Valódi, mélyreható változás csak alulról és kívülről történhet! Adja Isten, hogy így legyen!

Molnár Tamás