Menü
 

Ajánló

MIÉP-JOBBIK a Harmadik Út Rendezvényei

 
Választás 2006

Képviselőjelöltjeink

A Jobbik programja

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Médiafigyelő

Itt!

 
 
Linkek

Egy Jobbik Magyarországért!

 
Látogatottság
Indulás: 2005-11-21
 
Hírek
Hírek : Lendvai Ildikó hazudott, a Jobbik feljelentést tesz

Lendvai Ildikó hazudott, a Jobbik feljelentést tesz

  2006.09.20. 16:16

A Magyar Televízió Kedd, 21 című műsorában Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a következőket állította: „egy biztos, a Jobbik honlapján ma az olvasható, hogy a hiba az volt, hogy a televízió ellen mentek, mert mehettek volna Gyurcsány Ferenc lakásához is, ott is föl lehet gyújtani autókat (...) hogy tudnak garanciát adni, hogy az az előbb említett Jobbik, amelyik csatlakozott egyébként hivatalosan a tüntetéshez, majd nem megy oda, és nem teljesíti be, amit honlapján meghirdetett, hogy a Szemlőhegyen kéne tulajdonképpen autókat gyújtogatni.” Majd a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőinek címezve, a Jobbikkal való, önkormányzati választási együttműködésre utalva: „olyan hivatalos szövetségeseket, akik, még egyszer mondom, az autófelgyújtást továbbra is proponálták.”

Mindez szemenszedett hazugság, a Jobbik Magyarországért Mozgalom www.jobbik.hu honlapján semmi ilyen tartalmú írás nem jelent meg. Ezzel szemben ott is olvasható a Jobbik hivatalos sajtóközleménye, amely - miközben egyértelműen kimondja Gyurcsány Ferenc felelősségét - békés tüntetésekre hív fel, leszögezve, hogy tagjai a rongálásokban és az utcai harcokban nem vettek részt.

Tekintettel arra, hogy a műsorban elhangzottak nem véleménynek, hanem tényállításnak minősülnek, a Jobbik Lendvai Ildikóval szemben nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért büntető feljelentést tesz.


Balczó Zoltán,
a Jobbik alelnöke

 

Árpádsávos.hu

Csak regisztráltaknak!

 
Feliratkozás Hírlevélre
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Voksolás
Ön szerint le fog mondani Gyurcsány Ferenc?

Igen, és az MSZP-SZDSZ kormány is bukik
Igen, de marad a kormánykoalíció
Nem fog lemondani, és hosszantartó válság lesz
Nem mond le, és idővel lenyugszanak a kedélyek
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 
Ezt a lapot ajánljuk:

Magyar Mérce 

 

 

Így minden ország támasza, talpköve
     A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
          Róma ledűl, s rabigába görbed.

 
Társalgó
 
Lapjaink

Magyar Mérce 

Függetlenség

Kincsem Rádió

Bocskai Tv

MIÉP IT

Információ 

Kárpátia

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon