Az újság tulajdonosa, Széles Gábor álláspontja szerint csak az alkalmazott kutatást kellene támogatni. Közben az MTA közgyűlést tartott, Vízi E. Szilveszter elnök reformokat ígért, Meskó Attila főtitkár pedig a pénztelenségre mutatott rá. A miniszterelnök levélben bíztatta megújhodásra az Akadémiát, és bokros teendőire hivatkozva nem jelent meg a közgyűlésen. (Biztos Klára asszony új könyvét cenzúrázta.) Gyurcsány Ferenc blogjában pedig megszaporodtak az intézményt erősen kritizáló beírások. A politika az ''új reformkor" jelszavát harsogva az intézmény autonómiáját nyirbálná. Nesze neked, te Legnagyobb Magyar!

A magyar reformkor egyik vezéralakjának, gróf Széchenyi Istvánnak a kezdeményezésére 1825-ben határozták el az Akadémia megalapítását a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére. Az Akadémia 1848-ig eredményes munkát fejtett ki a magyar nyelv és irodalom, a nemzeti színjátszás fejlesztésében. Felkarolta a magyar népköltészet gyűjtését. Országos érdekű kérdések megoldására pályázatokat hirdetett, színműveket íratott és fordíttatott. Megalapozta a hazai tudományos könyv- és folyóirat-kiadást. Rendszeresen jutalmazta a kiemelkedő tudományos és szépirodalmi teljesítményeket. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után szüneteltetni kellett tevékenységét, majd csak szoros hatósági ellenőrzés mellett korlátozottan működhetett. Az 1870-es évektől vált az ország tudományos életének központjává. A magyar nyelv és irodalom ápolása mellett a tudományok művelése került működésének előterébe. Az Akadémia tagjai három tudományos osztályt alkottak: a nyelv- és széptudományi; bölcselet, társadalmi és történettudományi; matematikai és természettudományi osztályt. Ebben a szervezetben működött az Akadémia 1946-ig. Ekkor a természettudományi osztályok számát kettőre emelték.
A magyar politikai, gazdasági és kulturális intézményrendszer szovjet mintára történő átalakításakor került sor az MTA átszervezésére is. 1949-ben törvény deklarálta: az MTA az ország legfelsőbb tudományos intézménye, főhatósági jogkörrel ruházták fel. Lényegesen csökkentették az akadémikusok számát. A régi tagok többségét politikai és ideológiai szempontok miatt tanácskozó taggá minősítették, gyakorlatilag kizárták. Az átszervezés során megszűntették a széptudományi alosztályt, amelyhez az írók és a művészek tartoztak. Kezdetben hat, majd tíz osztályt létesítettek. A tudományos osztályok széleskörű bizottsági hálózatot hoztak létre, amelybe bevonták az Akadémia tagjai mellett a tudományos fokozatokkal rendelkező kutatókat is. Az 1950-60-as években elsősorban a természettudományi alapkutatások, valamint a társadalomtudományok művelésére akadémiai kutatóintézeteket szerveztek.
Az 1980-as évek végén új Akadémiai törvény kezdeményezésével reformfolyamat bontakozott ki az Akadémián. 1989-ben rehabilitálták az 1949-ben méltatlanul kizárt tagokat, 1990-ben új alapszabályt fogadtak el. Az MTA nem gyakorolta tovább főhatósági jogkörét. A rehabilitációs folyamat arra is kiterjedt, hogy az irodalom és művészetek ugyancsak kizárt, kiemelkedő képviselői visszavétele céljából az MTA kezdeményezésére ún. társult, de önálló intézményként megalakult a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. 1994 áprilisában kihirdetették az MTA-ról szóló új törvényt és annak alapján elfogadták az új alapszabályt. Az 1994. évi XL. törvény szerint az MTA önkormányzati elven alapuló tudományos köztestület, amelynek fő feladata a tudomány művelése, a tudomány eredményeinek terjesztése, a kutatások támogatása, a magyar tudomány képviselete.
Az Akadémiát megalakulása óta több bírálat is érte. Nemzeti fórumokon többször hangoztatják, hogy elfogadhatatlan az intézmény álláspontja a magyar őstörténet tematikájában, s nem kell erőltetni a halszagú rokonságot. A jelenlegi támadás mögött viszont nem egy neves történész, vagy egy önjelölt gesztaíró áll, hanem a gazdasági tárca vezetője: Kóka János. ő most vásári bábos módjára kötélen rángatja az Amerikából visszatért kutatóorvost, aki Vitéz László módjára püföli az ördögnek kikiáltott akadémiai elnököt. De legfeljebb csak újságpapírral, mert a palacsintasütőt már rég privatizálta Kóka a nagymamija számára. Történt, hogy tavaly ősszel a gazdasági miniszter meghívta Szabó Csabát a Tudomány és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület munkavacsorájára. (A fenti szervezetett még Medgyessy Péter grundolta 2003-ban, s feladata: véleményezni a Kormány elé kerülő tudomány- és technológiapolitikai tárgyú előterjesztéseket, a kutatás, a fejlesztés és innováció stratégiai terveit, a döntéshozatallal kapcsolatos javaslatokat.) A farmakológus itt azt javasolta, hogy vegyék el az Akadémiától a kutatóintézeteit, és privatizálják, vagy integrálják az egyetemek kutatási központjaival. Ez a kijelentés kapóra jött a gazdasági tárca vezetőjének, hisz az ''Amerikából jöttünk" -játékra odafigyel a liberális média. Szabó legényünk így belekeveredett abba a már több éve tartó vitába, amelyben az egyik oldalon Magyar Bálint, Kóka és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalt vezető Boda Miklós, míg a másik oldalon az MTA áll. A Boda vezette intézmény munkatársai felelősek a kormány tudomány-, technológia- és innovációpolitikája alakításáért. Tehát finoman szólva erős a gyanúnk a részrehajlásra...
Kóka már egy évvel ezelőtt felvetette, hogy az Akadémia azon területeit, amelyek nem szolgálják a versenyképességet, a földdel egyenlővé kell tenni. Tehát ezek a területek nem hoznak hasznot. Természetesen sem az oktatási, sem a kulturális miniszter erre nem riposztozott, hogy igenis a kultúrának és a tudománynak is jár egy kis pénz. Kérdés, hogy ki mit ért hasznon vagy hasznosságon. Például az Akadémia Zenetudományi Intézete, ahol Bartók Béla is évekig dolgozott, vagy a Nyelvtudományi Intézet nem hasznos a nemzeti közösség számára? Persze van abban igazság, hogy a magyar tudomány eredményei nem megfelelőképpen értékesülnek a magyar üzleti életben, s számos esetben az új módszert, terméket külhoni cégek viszik piaci sikerre. Persze nálunknál boldogabb országokban ezért nem a tudomány szereplőit szokták eldádázni, s fölszólítani, hogy tessék szíves lenni fölfedezéseikkel kimenni a józsefvárosi piacra, hanem azt szokták tenni, hogy az üzleti élet szereplői létrehoznak különféle alapítványokat, kutatóintézeteket, ahol az új fejlesztések az üzleti igényeknek megfelelően folynak. Nálunk erre egyelőre várni kell...Kóka azt is kijelentette, hogy a magyar tudósokkal az a gond, hogy akik meghatározók, vagy alkottak valami marandót, már nem élnek. Ez a mondat megdöbbentette az Akadémia vezetőségét, és felsorolták annak a kb. 20 mai is élő kutatónak nevét, akiket munkásságuk miatt mind külföldi, mind hazai tudósberkekben megbecsülnek. Tehát az MTA szorult újra védekező pozícióba. Vajon tudja-e az a Kóka János, akit néhány hazai PR-anyaggal ellátott külföldi sajtótermék a magyar Bill Gatesnek nevezett el, hogy 19 magyar Nobel-díjasunk van? Tisztában van azzal Kóka, hogy a Nobel-díjra jelölt Szentágothai János tanítványai közül mi maradandót alkotott Flerkó Béla az endokrinológia (az endokrinológia a belső elválasztású mirigyek működésének élettanával, azok betegségeivel foglalkozik) területén? Van fogalma a magyar orvostudomány eredményeiről? Vagy a Hajnal - iskoláról? Vajon lehet-e alkalmas gazdasági miniszter az, akinek ilyen szinten áll a helyzetérzékelő képessége és realitásérzéke? Még pufajkás miniszterelnökünk sem mondott ilyen ostobaságot, sőt 1996 májusában ezt írta az akadémiai közgyűlésnek: ''Józan ésszel senki sem gondolhat arra, hogy a most folyó átalakulásokból a tudomány vesztesen kerülhessen ki" Elképzelhető, hogy Horn Gyulába több tudás és udvariasság szorult, mint Kókába? Ez már tényleg a pokolba vezető lépcső utolsó foka...Most meg azt a badarságot mondta a miniszter, hogy az Akadémián belül változtatni kéne a feudális állapotokon. Kóka kiváló középiskolába járt, az esztergomi ferencesekhez - ahol e sorok írója is eltöltött négy esztendőt- , de tán már akkor sem gondolta a történelmet hasznos tudománynak, így nem figyelt oda az órán, amikor a középkor volt terítéken. A feudalizmus ugyanis a földesúri földtulajdonon alapuló gazdasági-társadalmi alakulat. S itt kell megjegyezni, hogy a XVIII. században, a praktikus és pragmatikus szellemű Bécsben (a feudális abszolutizmus idején) azt várták el az irodalomtól és a tudománytól, hogy az államot és az uralkodóházat szolgálja. Ez nagyban hasonlít Kóka elképzeléséhez. Szerencsére a másfél milliós aranyórájával kérkedő miniszternek nincs akkora hatalma, hogy még életében szentté avassa Szabó Csabát, akinek panaszáradatát -melynek kiindulópontja, hogy nem lehetett a SOTE tanára, mert nincs tíz év oktatási gyakorlata- folyamatosan közli a sajtó. Arról viszont alig lehet hallani, hogy a kutató-orvos egy egyetemi tanár fizetésének többszörösét keresi a pesti egyetemen, sőt többet visz haza mint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora. Mindent megad neki az intézmény, ami kutatásához, munkájához szükséges, de kivételt az egyetemi tanári kinevezéshez még Friderikusz kedvéért sem csinálnak esetében. De Szabó csak támad, mert neki ez a szerepe.
Természetesen ''szövetségesekre" is talált Kóka és Friderikusz ''mártírja" a harcban. Széles Gábor, a Magyar Hírlap fő tulajdonosa és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke sztálinista kövületnek nevezte az intézményt. Egy kövület elemekből áll. Kosáry Domokost, volt akadémiai elnököt Göncz Árpád a Magyar Tudományos Akadémia CLVIII. rendes közgyűlésén még meg is dicsérte azért, mert állta a szavát, miszerint nem lesz boszorkányüldözés. Tetszettek volna akkor forradalmat csinálni, kedves Széles úr! Boda Miklós, az NKTH vezetője szerint az MTA-nak az alapkutatások helyett az alkalmazott kutatásokra kell összpontosítani, s ha ez nem megy, akkor a Magyar Tudományos Akadémia 38 kutatóintézetét ki kell vonni az Akadémia közgyűlésének fennhatósága alól. Jelenleg az akadémiai kutató intézmények (intézetek és támogatott kutatócsoportok) alapvető feladata az alapkutatás: a természeti és társadalmi folyamatokról meglévő ismereteink elmélyítése, új ismeretek, új összefüggések feltárása s leírása. Azt a tudást kell előállítaniuk, mely alkalmazhatóvá válik. Félrevezető általában beszélni a tudomány hasznosságáról vagy alkalmazásáról. A bölcsészeti tudományok esetében alkalmazást legfeljebb az oktatásban, közművelődésben lehet várni. A nemzet kulturális kincsének gyarapítása - egy költség-haszon elemzés tükrében - nem hasznos, csak nélkülözhetetlen: kulturálatlan társadalmi közegben az alkalmazott kutatásnak sincs esélye. Sőt, az EU vezető szervei, testületei kimondták, elismerték az alapkutatások fontosságát, s az Európai Unió 7. Keretprogramjában helyet kapott egy Ideas nevű, az alapkutatások támogatását célzó program. Nem azért akarják privatizálni, elvenni az MTA-tól a kutatóintézeteket, hogy ne az eleve is alulfinanszírozott Széchenyi által alapított intézmény, hanem egyéb szervezetek jussanak EU-s pénzekhez?
Az Akadémia pénzügyi gondjaira a legutóbbi közgyűlésen Meskó Attila, főtitkár mutatott rá. ''Nem volt elegendő a költségvetési támogatás az alapellátási szint biztosításához" - jelentette ki, hozzátéve: azért lehetett mégis sikeres a tavalyi esztendő, mert az MTA 18,232 milliárd forint saját bevételhez jutott. A főtitkár közölte: 2003-ban a költségvetés 0,75 százalékát kapta meg az Akadémia, ez az arány mára - az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) forrásaival együtt - 0,5 százalék alá csökkent. Arra kell törekedni, hogy a támogatás szintje legalább a három évvel ezelőttit elérje - mondta. Az is fontos adat, hogy míg 2002-ben a nemzeti jövedelemből még 1,01 százalék jutott kutatás-fejlesztésre (K+F), addig a 2005-ös évben 0,89 százalék. Ezen belül az alapkutatások támogatásának egy fő forrását jelentő OTKA-ra szánt pénz - az inflációt és az áfatörvényt beleszámítva - 37 százalékkal csökkent. Azt Vízi E. Szilveszter elismeri, hogy mindez azért is lehetséges, mert a tudománynak elenyésző a lobbiereje a költségvetési osztozkodásban. Pedig még a sokat szidott EU dokumentumaiban is benne foglaltatik, hogy Amerikával és Távol-Kelettel szemben csak az e célra szánt összegek növelése lehet földrészünk egyetlen esélye.
Az MTA még ebben az alulfinanszírozott állapotban is pénznyelő gépezet a kormányzat szerint. Mit is lehet ilyenkor tenni? Eladni vagy privatizálni, úgy ahogy az NKTH elnöke tanácsolja a ''legolvasottabb napilapban." Nem mellékes, hogy a tudós testületnek tízmilliárdokban mérhető ingatlan- és eszközparkja van, amelyet 1994-ben törzsvagyonként kapott, s amelynek hasznosításáról önállóan dönthet. Az üdülőingatlanokra, a vidéki akadémiai bizottsági székhelyekre és a budai Várban elhelyezkedő intézetekre sok mindenkinek fájhat a foga. Az MTA-nak Budapest egyik legelegánsabb pontján több, kutatóintézeteknek helyet adó, egyenként két-három milliárd forintot érő palotája van. Ezeket aztán Kókáék az akadémiai törvény módosításával az ésszerűsítés és a tehervállalás jegyében különösebb ellenállás nélkül kiszervezhetnék az elavultnak kikiáltott intézmény alól. S aki ez ellen tiltakozik az reformellenes, a feudális rendszer híve és sztálinista vén salabakter.

Medveczky Attila